NYITVA TARTÁSUNK: Hétfő 11:30-15:30, Kedd - Vasárnap 11:30-22:00

ÉTTERMÜNKRŐL

A névadó, Földes József a kilencvenes évek közepéig a Duna-parti Intercontinental egyik séfje volt — bejárta a világot.

Merész lépés volt részéről az a döntés, hogy megpróbáljon saját lábra állni, mégpedig a vendéglátásnak egy olyan szeletét választva, amely nem volt olyan hívogató, mint a luxuséttermek világa.Cégeknek vállaltak munkahelyi étkeztetést és ezzel párhuzamosan rendezvények, fogadások lebonyolítását.

Földes József azonban soha nem akart igazán szakítani az úgynevezett tradicionális vendéggel — neki mindig kellett egy olyan tér, ahol nap-napi közvetlen, hagyományos kapcsolatot élvezhet „kosztosaival”.

Ezzel a szándékkal nyitotta meg 2007 februárjában az éttermét, jobban mondva étkezőhelyét. Mert „Földes Józsi Vendéglője” egy étkezőhely.

A mi elképzeléseink szerint az étkezőhely egy olyan étterem, amely nem kifőzde, nem menza, de nem is damasztszalvétás, furfangos kulináris csodákkal és még csodálnivalóbb árakkal ültet asztalához. Itt enni kell.

Az étkezőhelyünk étlapja gazdag, de nem flancoló.

Az ételkínálatot házias, tradicionális magyar ételek alkotják, de természetesen a nemzetközi konyha kedvelői is mindig találhatnak kedvükre valót. Van állandó szereplője az étlapnak és van naponta változó — sokszor úgy, ahogy a piac napról-napra, évszakról-évszakra változó ajánlata, néhányszor, ahogy egy-egy törzsvendég szája íze kívánja.

Ételeink mindig frissek, minőségük kifogástalan. Ételeinket akár elvitelre is megrendelhetik! Italkínálatunk között megtalálhatóak a régmúltat idéző málnaszörp vagy bodzaszörp.

Célunk, hogy éttermünkről kialakult kép minden kedves vendégünkben egységes legyen: Földes Józsi vendéglőjében ebédelni lehet. Nem akárhogy és nem akármit. Jóízűen, olcsón, jóízűt.

 

EGY KIS TÖRTÉNELEM

…merész lépés volt részéről az a döntés, hogy megpróbáljon saját lábra állni. Cégeknek vállaltak munkahelyi étkeztetést és ezzel párhuzamosan rendezvények, fogadások lebonyolítását.

Földes József azonban soha nem akart igazán szakítani az úgynevezett tradicionális vendéggel – neki mindig kellett egy olyan tér, ahol nap-napi közvetlen, hagyományos kapcsolatot élvezhet kosztosaival”.

Ezzel a szándékkal nyitotta meg 2007 februárjában az éttermét,  amely nem kifőzde, nem menza, de nem is damasztszalvétás, furfangos kulináris csodákkal és még csodálni valóbb árakkal ültet asztalához.

Itt enni kell!

Az étlapunk gazdag, de nem flancoló. Az ételkínálatot házias, tradicionális magyar ételek alkotják, de természetesen a nemzetközi konyha kedvelői is mindig találhatnak kedvükre valót.

Földes József sajnos 2012. márciusa óta nincs velünk, de a szellemisége, a szakma iránti szeretete és a vendégek iránti alázata a mai napig tovább él. Az éttermet a család és az általa tanított kiváló kollégák és szakemberek töretlenül és sikeresen viszik tovább

ELTALÁLTAM MAGAM

Földes József több mint húsz éven át dolgozott az Intercon­tinentalban, és közben bejárta az egész világot. Harmincnégy országban főzött, többek között olyan hírességeknek, mint Nixon elnök, Yoko Ono, Marcello Mastroianni vagy Solti György. Ma már saját  vendéglőjét vezeti Budán, a Frankel Leó utcában, és büszke arra, hogy az egyik kisnyugdíjas törzsvendége tizenkét kilót hízott, mióta rendszeresen nála ebédel.

– Ha minden igaz, focizni jobban szeretett, mint tanulni, ezért lett szakács?

– Ez így van, eleinte eszembe se jutott ez a szakma, kamaszként fogalmam se volt, mit szeretnék csinálni. Gimnáziumba jártam, mellette fociztam, és mivel a sport sokkal jobban érdekelt, mint a tanulás, rövidúton fenéken billentettek. Akkor jutott eszébe az egyik idős rokonomnak, hogy menjek szakácsnak, talán azért, mert olyan mozgékony, nyüzsgő fiú voltam. Hallgattam rá. 1964-ben kerültem a Béke szállodába szakácstanulónak, ami eleinte nagyon nehéz volt. Egyáltalán nem éreztem, hogy ezt kellene csinálnom, és sokszor sírva mentem haza. Kaptam mindenért, emlékszem, egyszer még azért is, mert rosszul szórtam fel a konyhát fűrészporral. Ehhez otthon nem voltam hozzászokva, nem tudtam, mi lesz ebből az egészből. De elvégeztem az iskolát, és tény, hogy szakmailag, emberileg is sokat tanultam. Közben felújítás miatt bezárták a szállodát, és másfél évre átkerültem a Kárpátia étterembe. Aztán két év katonaság következett, leszerelés után pedig két nyáron át Tihanyban dolgoztam több tehetséges fiúval együtt. Nagyon tanulságos két szezon volt, a szakmát is tanultam, önállóbb is lettem, megtanultam egy kicsit spórolni is – az egyik barátommal a fizetésünk nagy részét befizettük a tihanyi postán, és nyár végére tízezer forintunk maradt kettőnknek. Ezután feljöttem Pestre, és szerencsésen úgy alakultak a dolgok, hogy a Hotel In­ tercontinentalba kerültem szakácsnak. 1971-töl 1994-ig ebben a szállodában dolgoztam, életem legszebb éveit töltöttem ott.

Végül is mi tartotta a pályán?

– Igazából az Intercontinentalban kezdtem megérezni, hogy ez a szakma nagyon jó szakma ám, csak Magyarországon nincs becsülete. Rengeteg magyar héten vettem részt külföldön, és bárhová mentem dolgozni, Frankfurtba, Düsseldorfba, Kölnbe vagy Hamburgba, mindenhol azt tapasztaltam, hogy a séfek a legfontosabb öt-hat ember között vannak a szállodákban. Megértettem, hogy ez egy komoly, ígéretes szakma, és a mesterségre is igazából ekkoriban éreztem rá: tudtam, hogy amit csinálok, az jó. Attól kezdve igaz, hogy a munkám a hobbim is. Boldog vagyok, mert amit szeretek csinálni, és amihez értek, egy és ugyanaz.

– Szerencséje is volt, jó időszakban került az Intercontinentalba.

– Ez igaz, a szerencse végigkísérte az életemet. Nagyon jó igazgatónk volt, dr. Menyhárt Lajos, neki köszönhetően 1973-tóI1994-ig évente két-három alkalommal egy-egy hónapot külföldön dolgozhattunk. Ez akkoriban nagyon nagy szó volt. Európában majdnem minden nagyvárosban jártam, ezenkívül Egyiptomban, az Egyesült Államokban, Izraelben, Kuvaitban, Puerto Ricóban … összesen harmincnégy országban.

– Az étterme falán lévő fényképek tanúsága szerint nem is akárkiknek főzött.

– Nagyon sok híresség fogadásán dolgozhattam. Az első ilyen emlékezetes alkalom az Intercontinentalban volt még a hetvenes évek elején: Liz Taylor születésnapi partijára föztünk, ahol a vendégek között volt Roger Moore, Grace Kelly és Ringo Starr is.

– Emlékszik rá, mi volt a menü?

– Arra emlékszem. hogy Liz Taylor főtt füstölt sonkát kért vajban párolt ananásszal. Ez volt a kezdet, aztán ahogy bejártam a világot, főztem Yoko ünónak a saját házában, a londoni Mayfair hotelben Nixon elnöknek, közvetlenül utána Sir George Soltinak, aztán Gickard d’Estaing-nek, Jimmy Carternek, Marcello Mastroianninak, Göncz Árpádnak és még hosszan sorolhatnám. Az Interben harminc éven át hozzám járt G. Dénes György, de Amerigo Tot vagy Cziffra György is mindennapos vendégem volt. A Béke szállo piszkos, elhanyagolt konyhája után tulajdonképpen a fellegekbe kerültem. Azt mondom, eltaláltam magam, és szerencsém is volt, valahogy mindig jó helyre rakott a sors.

“Sok érdekes országban jártam, sok érdekes emberrel dolgoztam, és megértettem’ hogy a vendéglátást hibátlanul kell csinálni.”

– Azért ehhez maga is kellett.

– Tény, hogy a kollégámmal, Gulner Gyulával mindig kicsit különcnek számítottunk a szakmában. Minket minden érdekelt.
Ha elutaztunk valahová, munka után megnéztük a piacokat, a halboltot. bejártuk az üzleteket, és ruhából is a legszebbet akartuk megvenni. Ha keveset kerestünk is, mindig igényesen gondolkodtunk, és ez az igényesség a szakmában is rajtunk ragadt. Sok érdekes országban jártam, sok érdekes emberrel dolgoztam együtt, és megértettem, hogy a vendéglátást hibátlanul kell csinálni.
Nagyon élveztem ezt az életet, de mindig azt mondtam a barátaimnak, hogy egyszer majd lesz egy kis saját helyem is. Aztán a sors úgy hozta, hogy ’94-ben eljöttem a szállcdából, ami akkor már a Marriotthoz tartozott, és a társammal létrehoztunk egy catering céget, amit tizenkét évig csináltunk. Aztán mindketten másfelé mentünk, ő szállodát nyitott Ausztriában, én pedig ezt a vendéglőt a Frankel Leó utcában. És itt azokat a dolgokat valósítom meg, amiket fontosnak tartok és szeretek.

– Mi lenne az?

– Az gondolom, hogy Magyarországon elsősorban magyar ízeket kell adni a vendégeknek. Azokat az ételeket készítem, amiket a nagyszüleink, szüleink is főztek. Adok főzelékeket, egytálételeket., frissen sülteket és olyan ételeket, amiket hétköznap egy nyugdíjas is megengedhet magának. Fontos, hogy ezek változatosak legyenek, frissek, korszerűek és naprakészek. de a hagyományokat mégis szeretném megtartani. Naponta új étlap ot írok összesen tizenöt-húsz étellel – a külföldi rendszerhez képest még ez is sok. Minden reggel kimegyek a Lehel piacra, körülnézek, mit érdemes megvenni és hozok mondjuk tizenöt házi csirkecombot, két kacsamellet, két kiló borjúmájat, egy szép darab libamájat, friss zöldséget, gyümölcsöt, mindig azt, amiből szépet látok. Már a piacról telefonálok a srácoknak, hogy készüljenek, zöldborsós csirkeleves lesz csirkeszárnnyal és csirkemájas galuskával. Itt soha nem másnapra főzünk, hanem aznapra. Nálam egy uborkasaláta legkorábban fél tizenkettőre készülhet el, és ha marad belőle, este kidobjuk. mert a saláta csak frissen jó.
– Igénylik a vendégei, hogy ott legyen közöttük?
– Nagyon is. Sok vendégem van, aki kér egy ételt, megfőzöm, vagy csak teszek hozzá ezt-azt, és máris egész másképp fogja megenni, mert érzi a törődést. Eigen Egon, a szakma legendás alakja mondta egyszer, a legfontosabb, hogy amit a vendég kér, azt mindig meg kell csinálni. Ebbe az étterembe járnak nagyon szegény emberek, nagyon gazdag menedzserek, színészek, filmesek, politikusok, újságírók. Az ‘egyik asztalnál egy bankelnök ül, a másiknál egy nyugdíjas néni, aki főzeléket eszik fasírttal, és elmeséli, hogy amióta ide jár, azóta tizenkét kilót hízott. Ez nekem óriási öröm, mert nagyon szeretek adni. És higgye el, aki ezt a szakmát élvezett el műveli, az szerencsés ember – nekem a napi nyolc órából kilencven százalék sikerélmény.

Szerdahelyi Krisztina

Kérem iratkozzon fel hírlevelünkre!

Köszönjük, hogy feliratkozott.